Kiabáltam

Viki nagyon felhúzott:( Nagyon kiabáltam.
Mentünk fél4re a sulihoz mindlab szakkörre. Megállok a suli előtt, persze a kicsik is velünk voltak. (Igaz még csak 3 óra volt, mert Ivettet meg úszni vittük) Szállnánk ki a kocsiból, ránézek Vikire és nincs nála a kis hátizsákja. Olyan ideg lett az agyamba... Ivettet beküldtem az usziba, Vikinek mondtam hogy szerintem már direkt csinálja. Indulás előtt a kezébe adtam a táskát, nem gondoltam volna hogy leteszi és kimegy az ajtón. Amiért még ideges lettem, ezt minden reggel eljátsza a sulis táskával is. Pedig beigértem már neki hogy nem szólok többet, anélkül fog menni...
Szóval forrok belül, nem nézek rá, nem szólok, várom hogy lenyugodjak.. fél perc múlva rámszól:
- Most mi va? Nem megyünk érte haza??
Itt robbantam. Most visszagondolva egy óra múlva nem nagy kunszt, de akkor azt hittem felrobbanok. Imádok vezetni, de nem így. Tőlünk kocsi nélkül lehetetlen lenne a gyerekeket hozni-vinni. De itt, olyan káosz van, nagyon félreterveztek valamit a fejlesztési osztályon...

Mindjárt megyek vissza érte és teszem le Mimit úszni. Most viszont nagyon sajnálom Őt. Hajlamos vagyok mérgemben olyat mondani amit nagyon nem kellene:((
De visszafelé legalább tudunk kettesben beszélgetni.