2007. július 30., hétfő 16:24:00

Itthon vagyunk:o)

Hazajöttünk, szombat éjjel 11kor értünk haza. Nem volt még időm írni, képeket tettem fel párat.

Itt meg lehet nézni:)

Igy hogy előtte 6 napot Balatonoztunk, ez a négy éjszaka pontosan elég volt. Igaz, csavarogni szerettünk volna még, de a lányok kezdtek fáradni:) Uccsó nap szinte be sem mentek a vízbe.
Viszont Rovinj tényleg gyönyörű! Örülök hogy elmentünk, pedig nem itt van a szomszédban. Robi már most mondja hogy jövőre ugyanígy:) Csak több napra. De idén így terveztem, szállást sem foglaltunk, csakmentünk. AZ első Apartment táblánál megálltunk, és két nagyszobás, konyha, fürdő, 2 terasz-os lakást kaptunk 55 €-ért. A két család. Ciniék voltak az egyikben (11 éves lányuk van) mi pedig a másikban. Mindkép szobában egy-egy nagy franciaágy volt, de kaptunk még matracokat, tökéletes volt:) Ajándékokat is kaptunk, mikor eljöttünk. Gyerekek kagylókat, mi csajok pedig szárított levendulát.
Tegnapunk nagyon pihenősen telt:) Anyoséknál ebédeltünk, Anyut is meglátogattuk, és elmentünk Kisnémedire Ciniékhez. Még nem voltunk Náluk, Attilát (férj) Gabi barátunkon kersztül ismerjük, én pedig Cinit (Erzsi a feleség:) ) ismerem gyerekkoromból. Igaz nem voltunk egy tárasaságban soha, de tuduk egymásról ki kicsoda ( Ő is bottyáni).
De aranyosak, rendesek nagyon. Lányuk Viki:) Jó fej kiscsaj:)
 Este még csináltam madártejet....

Ma pedig Anyut vittem be Pestre a csajokkal, új munkehelye lett. Auchanosoztunk is, sok-sok sulis cucc van, Vikinek vettünk pár dolgot, de nem tudtam hogy oda is akar Anyu menni, így  listát nem vittem....
Még van egy hónapunk... de fura, még mindíg nem fogja be az agyam hogy Vikikém sulis lesz:)))





1 hozzászólás:

Névtelen Says:
2007. július 30. 21:16

Szuper képek, a csajok gyönyörűek :)
Nagyon klassz helyen voltatok :)